„A magyar-lengyel barátság bizonyítéka” – fél Lengyelország a Mandinerben megjelent interjúról beszél
A korábbi minisztert lenyűgözték Orbán Viktor döntései.
A korábbi minisztert lenyűgözték Orbán Viktor döntései.
Orbán Viktor politikai igazgatója leszögezte, hogy megéri az igazság oldalára állni, még akkor is, ha kizárnak minket néhány megnyitó ünnepségről.
A lengyelek közölték: a varsói magyar nagykövetet és Orbán Viktort sem látják szívesen a soros elnökség megnyitó ünnepségén.
Példátlan húzás a lengyelektől.
Marcin Romanowski a wPolsce24-nek adott interjújában leszögezte, a lengyel Igazságügyi Alapból származó pénzeket nem sikkasztották el.
Orbán Viktor továbbra is kiáll az elképzelése mellett.
Nem a Bem szoborra gondolok, a mi új lengyelünkben, a hozzánk szökött volt miniszterhelyettesben viszonylag kevés bemapós vonást lehet felfedezni.
Embertelen bánásmód és jogsértések a politikai fogvatartottak ellen, félresöpört panaszok és a politikai leszámolás terhe – súlyos jelentés készült arról, mit művelnek Varsóban.
A domonkosok nem egyeznek bele, hogy rendjüket „eszközként kezeljék a politikai pártok közötti vitákban” – hangsúlyozta a tartományfőnök.
A Magyarországon politikai menedékjogot kapott Marcin Romanowski világosan fogalmazott.
A lengyel elnök furcsának nevezte, hogy a politikust a lengyel hatóságok úgy körözik, „mintha a legnagyobb kaliberű bűnöző, gonosztevő volna”.
„Legalább összekapcsolódik az igazságszolgáltatástól, jogszolgáltatástól való megszabadulás Orbán Viktor nevével” – írta a Gazeta Wyborcza főszerkesztő-helyettese.
A magyar kormány nemzetközi védelmet biztosított Marcin Romanowskinak.
Tizenegy rendbeli bűncselekmény elkövetésével, ezen belül az állami vagyonban kárt okozó szervezett bűnözői csoportban való részvétellel gyanúsították meg.
Politikai menedékjogot kapott Magyarországon Marcin Romanowski volt lengyel miniszterhelyettes – erősítette meg lapunknak a Miniszterelnökséget vezető miniszter, akit az ügy részleteiről is kérdeztünk. Gyorsinterjúnk!